Március hónap műtárgya: Könnyező Szűzanya-kegykép

Könnyező Szűzanya-kegykép

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház északi hajójában őrzött Könnyező Szűzanya-kegykép a XVII. századból származik. A kegykép kalandos úton, Írországból került Győrbe. Walter Lynch clonferti püspök az Írországot elfoglaló, protestáns angol katonák miatt hazájából távozni kényszerült, először Flandriába, majd Bécsbe ment. Bécsben megismerkedett Püsky János győri püspökkel, aki Győrbe hívta, ahol aztán kanonokká nevezte ki, egyúttal segédpüspökévé tette meg. Halála után Lynch püspököt a székesegyházban temették el, és a székesegyház északi hajójában, a Szent Anna-oltár közelében helyezték el az Írországból magával hozott Mária-képet. 1697. március 16-án elfogadták Dublinban a “Száműzetési törvény” -t, amely intézkedéseivel ellehetetlenítette az ír katolicizmust. Másnap, március 17-én (Szent Patriknak, Írország védőszentjének ünnepén) a kegykép reggel 6-tól 9 óráig vérrel könnyezett. A könnyezésnek számos tanúja volt, többek között a győri székeskáptalan tagjai. A képet leemelték a helyéről, egy gyolcskendővel letörölték a könnyeket, de az tovább könnyezett. A kendőt később ezüst keretbe foglalták. A ma is látható márványoltárt Zichy Ferenc püspök emeltette 1767-ben. 

Megtekinthető a győri Nagyboldogasszony-székesegyház északi mellékhajójában.

Fotó: Horváthné Szabó Annamária