Szeptember 14-én kezdődött a 13. Ars Sacra Fesztivál, amely 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben a különböző művészeti ágakon belül mutatja be és népszerűsíti a szakralitást. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, és évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész. A fesztivál programjait – képző- és iparművészeti kiállításokat, különböző műfajú koncerteket, színházi és irodalmi előadásokat, tárlatvezetéseket, gyerekprogramokat – ingyenesen látogathatja a nagyközönség.
A fesztivál nyitónapjának egyik rendezvénye volt a Metamorfózis című kiállítás megnyitója a győri Triangulum Galériában. A tematikus tárlaton, amelyre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében válogattak alkotásaikból a győri és krakkói művészek, a látogatók megismerhették, hogyan viszonyulnak napjaink képző- és iparművészei a szakralitáshoz.
A megnyitón – amelyet Somogyi Barnabás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatójának hegedűjátéka foglalt keretbe -, Dr. Veres András győri megyéspüspök köszöntötte az alkotókat, majd beszédet mondott Borbély Károly festőművész, aki az Art World Hungary Egyesület kiállító művészeinek nevében köszönte meg a lehetőséget, külön kiemelve Veres András támogatását. Beszédében is kifejezte köszönetét az alkotók nevében azért, ahogy a megyéspüspök a kortárs művészethez és művészekhez viszonyul.
A lengyel művészek nevében a Zwiazek Polskich Artystów Plastyków Okreg Krakowsi egyesület elnöke köszöntötte a közönséget. Végül Kovács-Gombos Gábor festőművész zárta a beszédek sorát és nyitotta meg a kiállítást.
Szöveg: kisalfold.hu
Fotók: Csobay Dániel