Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel egyeztetve, - tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire - úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az eredetileg 2020. szeptember 13-tól 20-ig tervezett kongresszusra csaknem száz országból több mint 50 ezer ember regisztrált. A záró misére Ferenc pápát is várták.
A katolikus egyház tanítása szerint az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg. Magyarország második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt. (MTI)