Köszönjük, hogy velünk tartottak

Nemcsak győriek, hanem az ország más részéből - Szegedről, Ceglédről, Budapestről, Kőszegről – is érkeztek látogatók az Emlékhelyek Napja győri programjaira. 
A Rómer Múzeum és a Szent László Látogatóközpont közösen állította össze erre a napra ingyenes programsorozatát, hagyományosan az országos rendezvényhez kapcsolódva. A Káptalandombra látogatók a Győri Egyházmegye főtemplomát, a Nagyboldogasszony-székesegyházat tekintették meg, megismerhették a bazilika és az itt őrzött ereklyék érdekes történetét. 
Fejet hajtottak Boldog Apor Vilmos szarkofágjánál, majd a Káptalandomb 13. sz. épületben nemzeti ereklyénkről, a Szent László hermáról hallhattak tartalmas ismertetőt a Szent László Látogatóközpont munkatársától. 
Sokan éltek azzal a lehetőséggel is, miszerint vezetett túra keretében megmászták a Püspökvár-Toronykilátó lépcsőit, és közel 40 méter magasból a barokk belvárost és a város környékét csodálták meg.
Számos érdeklődő járt a középkori vár kazamatáiban, a kőtárban őrzött emlékeket megcsodálni, ahogy a Káptalandombon vezetett körséta is sok-sok érdeklődőt vonzott. 
Az emlékhely sztélénél a Győri Egyházmegye, Győr város és a Rómer múzeum vezetői osztották meg gondolataikat a megemlékezés résztvevőivel, helyezték el az emlékezés virágait, majd egy kellemes csembaló-koncert színesítette az Emlékhelyek Napja programját.
 
Köszönjük, hogy velünk tartottak!