Teltházas programok a Kulturális Örökség Napjain

Szeptember harmadik hétvégéjén, az országos rendezvény-sorozathoz csatlakozva a Szent László Látogatóközpont is érdekes programokkal várta a látogatókat. A délelőtt folyamán a Püspökvár kertjében tettek tematikus sétát, megismerve a Káptalandomb központi részének történetét, rácsodálkozva a közel 1 hektáros kert szépségeire. Kedves pillanata volt az események, amikor a kertben álló „Szent Margit fohásza Magyarországért” című szobor mellett egyszer csak papnövendékek éneke szólalt meg. Igazi meglepetés volt és nagy sikert ért el. Szabó Annamária bő egy órás vezetése, a sok-sok átadott információ és érdekesség jogosan váltotta ki a 40 fős látogatói csoport elismerését.  

Érdeklődőből szerencsére délután sem volt hiány, mikor is a Brenner János Hittudományi Főiskola falai között tehettek látogatást a jelentkezők. Papnövendékek vezetésével ismerkedhettek meg a nem csak kívülről csodálatos épület történetével, ízelítőt kaptak a papnevelés győri vonatkozásaiból, majd bepillantást nyerhettek a fiatalok mindennapjaiba is. A legnagyobb sikert a tanári szobában látható üvegablakok és jelentésmagyarázatuk, illetve a kápolnában meghallgatott rövid meglepetés-koncert aratta. Hálás köszönet a főiskolának lehetőségért és a tartalmas programért. 

Sokan voltak kíváncsiak a Szent László hermára is, hiszen ezen a két napon egészen közelről is meg lehetett nézni a Káptalandomb 13. szám alatti kiállítótérben.