A hit megerősödéséért – bezárt az emlékkiállítás

„Emlékezetünket felfrissítette, lelkileg megújította ez a tárlat” - így fogalmazta meg érzéseit a „Christus Spes Nostra – Reményünk Krisztus” című fotó- és emlékkiállítás egyik látogatója a Triangulum Galéria emlékkönyvében. Ez csak egy azokból a megnyilvánulásokból, melyeket a Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont közös emlékező kiállításának megtekintését követően papírra vetettek a látogatók.

Az emlékkiállítás bő egy hónapja alatt közel 900 személy tekintette meg
a Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtti apostoli látogatásának pillanatait megidőző fotókat, tárgyi emlékeket és az alkalomra összeállított videofilmet.

Az egyéni látogatók mellett iskolai osztályok, nyugdíjasklubok tagjai, turistacsoportok járták végig a kiállítótereket. Volt, aki visszaemlékezett, mások rácsodálkoztak: egy-egy fotórészletre, egy-egy különleges tárgyi emlékre, felidéző gondolatra.

Főpásztorunk, Dr. Veres András a megnyitó alkalmával így fogalmazott: “Azt remélem ettől a kiállítástól, hogy mindaz a Krisztus és Egyház melletti elköteleződés, amely a látogatáskor az emberek szívében kigyulladt, az tovább erősödjön e kiállítás élménye által is.”

Hisszük és reméljük, hogy ez így is történt!