DECEMBER hónap műtárgya

Szent István első vértanú diakónussá szentelése mennyezetkép

December hónap műtárgya:

Szent István első vértanú diakónussá szentelése mennyezetkép

Szent István első keresztény vértanú ünnepét december 26-án tartja a Katolikus Egyház. István fiatalon találkozott Jézussal és a tanítványa lett, majd Kr.u. 36-ban az első hét diakónus egyikévé választották. A jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) perbe fogta, ő pedig nem volt hajlandó megtagadni Jézus istenségét, ami istenkáromlásnak számított és halálbüntetés járt érte. A feldühödött tömeg kihurcolta a városból és halálra kövezték. A győri Nagyboldogasszony-székesegyház déli hajójában az orgonakarzat felőli freskón Szent István diakónussá szentelése látható. Az Apostolok Cselekedeteinek beszámolója szerint a tizenkét apostolnak annyira sok feladata lett, hogy segítségre volt szükségük, ezért választottak ki hét embert, akik a szegények szolgálatában és az alamizsnaosztásban segítették őket. A freskó közepén Szent Péter látható, amint megáldja Istvánt, az égből pedig a Szentlélek alászállását mutató lángnyelvek hullanak.

Megtekinthető a győri Nagyboldogasszony-székesegyház déli hajójában.